Referenciák: ŽIŽKOV HOSTEL

26.-29.12.2011/4 fo

Kedves Valéria,

Remekül éreztük magunkat Önöknél! A hálók tiszták, kényelmesek voltak, a hűtő is nagyon jó szolgálatot tett (bár időnként egy picit hangos volt, de ez csupán apró szépséghiba). A fürdők tiszták, a konyha pedig külön tetszett mindenkinek, ki is használtuk a lehetőségeit! A villamos is a ház előtt állt meg, úgyhogy azt kell mondjam mindenünk megvolt, ráadásul remek áron! Köszönjük!

Fekete Márton

26.-28.11.2011/2 fo

Kedves Valéria!

Immár ismét Magyarországról írok Önnek…tegnap este értünk haza Prágából. Csodás volt a város, az Advent, a környezet. A szállásunkkal maximálisan meg voltunk elégedve, nagyon köszönünk mindent!

Üdvözlettel,

Tímea és Ramóna

16.-19.11.2011/2 fo

Kedves Valéria! A prágai kirándulásról hazatértünk. Köszönöm a segítségét. A szállás nagyon kedvező volt a számunkra. Az ár nekünk, nyugdíjasoknak megfizethető. Megértéssel vettük tudomásul, hogy a folyosón átépítés folyik, a nyugalmunkat nem zavarta. A három nap alatt egyszer vettünk 24 koronás jegyet, mert a szálló kedvező helye miatt mindenhová gyalog, sétálva könnyen eljutottunk. A szálló éttermében nagyon finom leveseket ettünk, az appartman társalgója jól felszerelt, reggelit, és a vacsora nagyobb részét ott készítettük elő, és fogyasztottuk el. Nagyon jól éreztük magunkat Prágában. Sajnos két napig kellemetlenül hideg volt, de tavasszal, ha lehet, még visszatérünk. Segítségét ismét megköszönve, a közelgő ünnepeken Isten áldását kérjük a Prágában élőkre, így Önre is. Tisztelettel: Imre,

13.-14.09.2011/5 fo

Kedves Valéria!

Nagyon jól éreztük magunkat Prágában , a szállással , a szervezéssel minden rendben volt. Nem hiszem hogy bármin is változtatniuk kellene legfeljebb csak annyiban hogy az Ön képet is ki kellene tenni a honlapjukra:-) :-):-) Remélem nem sértettem meg ezzel. Mindent összefoglalva a hozzáállása nagyon pozitiv volt , segitségét nagyon köszönjük. Remélem jövöre ismét találkozunk.

Köszönettel: Attila

27.-30.10.2011/7 fo

Kedves Valéria!

Azt hiszem mindannyiunk nevében mondhatom, teljes mértékben meg voltunk elégedve, a szállással és a szervezéssel is. A kis véletlenül bezártama kulcsot a szobába incidens volt az egyetlen kellemetlen esetünk. Főzni is tudtunk és a szobák is teljesen megfelelőek voltak nekünk. Nem véletlenül akartam újra önökön keresztül szállást szerezni és ugyanoda. Tavaly is nagyon jó volt, és most is. Persze a közös részeknél ugye ott volt a többi ember de lehet a kis társaságunk létszáma végett ők kényelmetlenebbül érezhették magukat. Tehát összegezve nagyon jól éreztük magunkat és köszönjük a segítséget, ha újra megyünk szeretném ismét az ön segítségét igénybe venni.

Tisztelettel Máté

21.-22.10.2011/7 fo

Kedves Valéria,

sajnos haza is értünk, ez nagyon nagyon rövid volt. Remélem tavasszal hosszabbra megyünk.

Mégegyszer köszönöm segítségét.

Csuk Ferenc

13.-21.08.2011/3 fo

Kedves Valéria!

Természetesen most is nagyon meg voltunk elégedve mindennel, a szállás céljainknak tökéletesen megfelelt és az autó elhelyezése is a tavalyihoz hasonlóan megnyugtató volt. Ígérhetem jövőre is keresni fogjuk szállás ügyben Önöket, mivel reményeink szerint jövőre sem marad ki a prágai kiruccanás! Még egyszer köszönjük a segítségüket!

Üdvözlettel. Viktor

12.-15.08.2011/2 fo

Kedves Valeria!

Nagyon jó volt minden, külön köszönöm a türelmét a foglaláskor. A szállás is megfelelő volt, tiszta és kényelmes. Összességében minden rendben volt és ajánljuk Önöket másoknak is.:-)

Üdvözlettel: Enikő

15.-17.07.2011/5 fo

Kedves Valéria!

Köszönjük az ügyintézést, minden tökéletes volt, mint általában szokott!

Remélem minél hamarabb jelentkezem a következő foglalás ügyében! :)

Köszönettel:

Péter Gábor

14.-17.05.2011/3 fo

Jónapot kívánok!

Nagyon jó volt minden a szállás nagyon jó helyen volt és nekünk tökéletesen megfelelt. Még egyszer köszönöm szépen a segítséget és hogy ilyen jó szállást ajánlott, diákpénztárcánkhoz mérve:) Már másoknak is ajánlottam hogy ha mennek Prágába( ugyanúgy diákok mint mi:))akkor szerintem ez a tökéletes szállás:)

Köszönettel: Brezovszky Szonja

13. - 14. 11. 2010/ 6 fo

Kedves Valéria!

Nagyon jól éreztük magunkat, a szervezés és a szállás kiváló volt. A város is nagyon tetszett, csak kevés időnk volt, de tavasszal ismét tervezünk egy kirándulást. Köszönöm a segítségüket, a gyors és pontos szervezést, a kedvességet.

Üdvözlettel: Csetneki Zsolt

17.-19.09.2010/10 fo

Kedves Valéria!

Nagyon jól éreztük magunkat Prágában, tényleg gyönyörű város! (én beleszerettem :) )Mindannyiunk nevében mondhatom, hogy várakozáson felüli volt mind a város, mind a szállás. A többiek megveregették a vállam, hogy ilyen szuper helyet találtam :) Nagyon jó volt az elhelyezkedése (központ), hogy volt tágas konyha (reggelizni nem a szobánkban, az ölünkben kellett), tiszta volt minden és védett, biztonságos volt.

A szervezés is fantasztikusan flottul ment :) Minden kérdésünkre azonnal és pontos választ kaptunk, az utolsó pillanatban is tudtunk foglalni szobát, nagyon köszönjük azt a rugalmasságot, melyet tapasztaltunk…egy héttel az utazás előtt volt meg a pontos létszám, ami nem okozott gondot és ez is nagyon pozitív volt. Nomeg a kedvesség is amit (elsősorban én, a levelezésünk kapcsán) tapasztaltam. :)

Nagyon kedves volt, aki kint fogadott bennünket, mindent elmagyarázott nekünk, segített.

Az biztos, ha még megyünk Prágába, vagy ismerősök mennek, akkor Önöket fogom ajánlani.

(Egyébként hazafele menet Kutna Hora-ba is elmentünk, ami pedig hátborzongató volt…de mindenképpen érdemes volt megnézni)

Köszönjük szépen ismételten!

Üdvözlettel:

(már Budapestről :( ) Szalai Hajni

16.-23.08.2010/6 fo reszere

Kedves Valéria!

Természetesen most is nagyon meg voltunk elégedve mindennel, a szállás céljainknak tökéletesen megfelelt és az autó elhelyezése is a tavalyihoz hasonlóan megnyugtató volt. Ígérhetem jövőre is keresni fogjuk szállás ügyben Önöket, mivel reményeink szerint jövőre sem marad ki a prágai kiruccanás! Még egyszer köszönjük a segítségüket!

Üdvözlettel. Forráskuti Viktor

16.-19.08.2010/2 fo

Kedves Valeria, koszonjuk szepen, nagyon jol ereztuk magunkat! A szallas is teljesen rendben volt, es az Onok keszseges es gyors ugyintezese is nagyon szimpatikus volt nekunk! Ajanlani fogjuk masoknak is… Udvozlettel, Hajdu Diana

01.-03.07.2010/2 fo

Kedves Valéria!

Minden OK volt! Prága gyönyörű! Szállás rendben, egyetlen megjegyzés: a kávéfőző nem működött senkinek!

Köszönöm!

Üdvözlettel: Hornyák László

21. - 24. 06. 2010/3 ej/ 31 fo

Kedves Valéria,

még egyszer köszönöm a szervező munkát, mindennel elégedettek voltunk!

Üdvözlettel: Szecsodi Tamás

21. - 24. 05. 2010/3 ej/ 2 fo

Kedves Valéria!

Köszönjük szépen még egyszer a késő éjjeli intézkedést! Remélem, azért Mr. Drazan legalább Önöknek nem okozott a továbbiakban gondot, s valóban vállalta a költségeket! Szomorúnak tartom a hozzáállását, hiszen tulajdonképp belőlünk, a turizmusból él, s sok kicsi ott is sokra megy. Ettől a kis kalamajkától függetlenül nagyon-nagyon jól éreztük magunkat, s a Sklep Hostel is tetszett mindkettőnknek! A konyha léte meg is lepett! Ha számít Neki a véleményünk, kérem, adja majd át, hogy nagyon köszönjük a vacsorát! Hangulatos volt az étterem, finomak az ételek, és a lenti bár is tetszett! No, és a fiatal hölgynek, aki volt szíves felhvni Önt! Ha tudja, ki Ő, kérem, neki is köszönje meg, ha lehet! Sajnos másnap már nem találkoztunk vele. Nem tudjuk, hogy csak a csapos fiú és hölgy ismerőse volt-e vagy a másik párhoz (akiknek volt ott kulcsuk) tartozó valamilyen közvetítő egy irodától.

Én sajnos eléggé peches utazó vagyok, az igazi túrista, akivel mindig történik valami malőr........Ennél rosszabbat is el tudtam volna képzelni, pl. ha egyáltalán nem lett volna szállás, avagy visszafele busz, kirabolnak…stb. Szerencsére a vízhólyagjainkat leszámítva semmi gond nem volt azóta sem, ma gyorsan vissza is értünk. Prága több mint otthonos, és gyönyörű város! S ráadásul elég jól átlátható! S ez a kicsit lecsökkent 2 nap sok mindenre nem volt elég.......

Igyekszem majd, ha lehet, a közel jövőben télen is eljutni oda, meseszép fotókat láttam!

Üdvözlettel, köszönettel!

Andrea, Krisztina

16.-18.04.2010

Kedves Valéria!

Szeretném megköszönni azt a hihetetlenül szép hétvégét, melyet kaptam az Önök közreműködésével! Fantasztikusan éreztük magunkat, és valami hihetetlen szép élményekkel gazdagodtunk. Amint legközelebb lehetőségem lesz, ismét visszatérek. :)

Nagyon köszönök ismét mindet!

további szép napot és további jó munkát kívánok!

Üdvözlettel:

Kovács Sándor

7-10.4.2009 HOSTEL ZIZKOV 2 FELNOTT + 3 GYEREK

Kedves Tünde és Kálmán !

Nagyon aranyosak vagytok.Előre is köszönjük,hogy elkülditek az igazolványt,mert elég sok utánajárással jár a beszerzése. / cím: 6400 Kiskunhalas, Állomás u. 2. /

A kirándulással kapcsolatban majd írunk a honlapotokra,de a lényeg,hogy az egész úgy ahogy volt nagyon tetszett nekünk.

A város gyönyörű,tiszta, az emberek sokkal nyugodtabbak és udvariasabbak mint itthon. Egyszer sem kellett a gyerekeknek állniuk a villamoson,bár­mekkora tömeg volt,valaki mindig átadta a helyét.A szállás is nagyon rendben volt. Tiszta, kényelmes és praktikus.

A konyha pedig jól felszerelt.Ráadásul tényleg jó helyen van.Nagyon megérte az árát.

Muszáj lesz egyszer visszamennünk. Addig is küldünk hozzátok annyi vendéget, amennyit csak tudunk.

Köszönettel: Erika,Attila


u.i: Köszönet az apartmann tulajdonosának azért,hogy idejében hozta a pótkulcsot pénteken, így éppen elértük a vonatot hazafelé.Valamint kézcsók a takarítónőknek! At­tila